Hogyan találjuk ki az arculatot?

Egy vállalkozás arculata olyan, mint egy ember jelleme: meghatározza a cselekvést és magatartást. Ezért fontos világosan érthetővé tennünk vállalkozásunk értékeit. Na de hol is kezdjük? Cikkünkben eloszlatjuk a kezdeti bizonytalanságot.

Hogyan lássunk hozzá az arculattervezéshez?

Az arculat legfontosabb eleme a logó, ezért arculattervezéskor a logó készítéshez nagyon hasonló szempontokat kell figyelembe vennünk. A logó tervezés ismérveiről már több cikket is írtunk, de az elsődleges kiindulási pont annak meghatározása, hogy mit akarunk kifejezni a márkánkkal, hiszen nagy mértékben ez által határozzuk meg a célközönséget is. Példaként gondoljunk egy kínai büfére, ahová azért ugrunk be, hogy gyorsan, kiadósan bekajáljunk párszáz forintból, összehasonlítva egy fine dining étteremmel, ahol az előbbivel ellentétes szempontok miatt mennek a vendégek.

De nem csak az árkategóriát határozza meg az arculat, hanem olyan érzések is társíthatók hozzá, amik szavak nélkül is beszédesek: vidám, erőteljes, könnyed, művészi, stb. Ezeket a kiváltani kívánt érzéseket pedig következetesen végig kell vinnünk minden arculati elemen, hogy egységes legyen!

Arculat nélkül
Arculat nélkül

Nézzünk konkrét példákat arra, hogy a társított érzéseket miként fejezhetjük ki vizuálisan:

Játékos arculat egy játékos appnak

Első példánkban egy zene oktató appot mutatunk be:

Banner tervezés a Musicating zenei alkalmazás számára

A célközönség korosztályt tekintve széles, ugyanis gyerekektől kezdve idősekig bárki, aki szeretne telefonon játszva zenét tanulni, kottát olvasni. Ezért nem lehetett kizárólag gyereknek szóló arculatot készíteni.
Játékról lévén szó, a betűkbe belevittünk egy kis játékosságot a fordított “i” betűvel és a lecsapott betűszárakkal, ez utóbbiak keretbe foglalják a logót, ez által egységesebb érzetet kelt.
A megrendelő szeretett volna egy figurát/karaktert is megjeleníteni a logóban. Az app neve tartalmazza a “cat” szót, ezért találtuk ki a macska karaktert, amit egy violinkulcsba foglaltunk, utalva a zenei felhasználásra.

Üzleti arculat

Az alábbi bannereket egy online marketing cégnek készítettük:

Banner tervezés a Keresőmarketingügynökség.hu számára

Ez egy B2B vállalkozás, ezért megjelenésben mindenképp a szakmaiságot és magas szintű hozzáértést kell sugallni. A logót nem mi készítettük, csak a bannerek tervezésével bíztak meg minket. A logóban a piros és fekete a két fő szín, amikre az arculat épül, ezt figyelembe vettük a bannerek készítésekor.

Egy marketing ügynökségnél kiemelkedően fontos, hogy naprakész, gyors legyen. Ezért a dizájnt ehhez igazítva, a material designra esett választásunk, ami pár éve nagyon népszerűvé vált és előre láthatólag marad is, vagy legalábbis jó ideig nem válik elavulttá.
A bannereken lévő illusztrációk utalnak a cég tevékenységére.

Banner tervezés a Keresőmarketingügynökség.hu számára

Újsághirdetés is készült:

Újsághirdetés grafikai tervezése

Kreatív és otthonos arculat

Megrendeléseink során tapasztaltuk, hogy általában a nagyobb cégek erőteljesebb megjelenést akarnak elérni a formákkal és színekkel, ezzel szemben a kisebb vállalkozások tulajdonosai inkább szerethetőbb arculatra vágynak, amivel jól tudnak azonosulni és ezzel bevonzani az ízlésben hozzájuk hasonló ügyfeleket.

Az alábbi videóban egy interior design készítést mutatunk be, ami saját magunknak készült, ezért ebben az esetben is a szerethetőség volt hangsúlyos. A konyhaszekrényünk unalmas fehér színét gondoltuk ezekkel a látványos megjelenésű fűszer címkékkel feldobni.
A készítése közben jöttünk rá, hogy akár egy teljes interior design is kihozható belőle.

Ha érdekesnek találtad a cikket és legközelebb is olvasnál hasonló témájú cikkeket, akkor a Facebook oldalunk követését ajánljuk.